Skip to Content
+36 30 376 2298
mask
  • English
  • Deutsch
  • Русский
  • Čeština
  • Slovenských
  • Magyar

Egregy – Árpád kori templom

Umiestnenie: 
Hévíz

A Zrínyi utca végi borhegyen, magyar falusi román kis-templomok Balaton környéki legszebb példájaként áll helyén. A templom az első pillantásra feltűnően szép arányaival, nemes egyszerűségével, a pannontájba való harmonikus beilleszkedésével kelti fel a figyelmet. A szép megjelenéssel összhangban állnak a célszerű, hosszú időre szóló építkezés mesterségbeli fogásai. Építésének ideje nem ismeretes, első, 1341. évi okleveles említésénél jóval korábban készülhetett. A koráról szóló viták során kialakult nézet az építés időpontját a XIII. század második negyedébe helyezi. A templom a környéken nagy mennyiségben fellelhető pannon homokkőből készült. Épülettömbje hosszanti elrendezésű, hármas tagolású. Nyugaton áll a magas torony, hozzá kelet felé az alacsonyabb és szélesebb hajó, a hajóhoz pedig az alacsonyabb és keskenyebb szentély kapcsolódik.
A templom művészileg legszebb része a torony, amelyet nyolcszögű, úgynevezett "csürlős sisak" fed le. A román stílusú templomon a középkorban nem végeztek nagyobb átalakítást. Barokk átalakítása 1731-ben történt, s később többször is renoválták. Az Árpád-kori falusi kis templomok legfejlettebb típusát mutató, s az egyik legszebb műemlékként számon tartott egregyi templomot az 1964-65-ös renoválást követően korhű berendezési tárgyakkal látták el, s ezáltal ma eredeti hangulatában tekinthetik meg a látogatók.