Skip to Content
+36 30 376 2298
mask
  • English
  • Deutsch
  • Русский
  • Čeština
  • Slovenských
  • Magyar

Hévíz

Hévíz – fürdővárosunk - Zala megyében, a Balaton dél-nyugati csücskében, Keszthelytől 8, Budapesttől mintegy 200 kilométerre helyezkedik el. Könnyen megközelíthető autóval, busszal és vonattal egyaránt. Hagyományos gyógyhatásai melett most különösen fontos kiemelni antivirális párarétegét, mely a víz felett dunnaszerűen terül el. Télen, hűvös időben igen látványos jelenséget okoz. A víz közvetlenül a szabadból is megközelíthető, így lehetőségünk van másoktól nagyobb távolságot tartani és csak a szabadban tartózkodni.

Hévíz gyönyörű! A látogatók szerint olyan, mint egy nyugat-európai város. Rendezett, tiszta, kedves. Értékeit nem rejtegetjük: nemzetünk büszkesége, kincse a világhírű meleg vizű tó, mely a világon a legnagyobb fürdésre alkalmas, természetes termál tó. Környezetében terül el a féltett véderdő, melyen új tanösvény és az ország egyik legszebb kerékpár útja vezet át Keszthelyre. Kevesen tudják a városba vezető út mentén álló fasorról, hogy az kínai mamutfenyőkből áll, mely az európai szakmai zsűri csodálatát is elnyerte. Bár fenyő féle, télen lombjukat mégis hullajtják.

A tó köré épült Tófürdő és az új, modern Wellness és Terápiás Centrum színvonalas szolgáltatásokkal várja a pihenni, gyógyulni vágyókat az év minden napján.

Tévhit: "Hévízre csak az idősek járnak". A hévízi kúra nem csak az időseknek való! Reumás és mozgásszervi betegek gyógyításában utánozhatatlan hévízi tó különleges egészségmegőrző ereje a gazdag ásványianyag-tartalomnak köszönhető. Emellett a megelőzés, az aktív pihenés, a meditáció helyszíne. Bőséges kínálatból válogathatnak a wellness és az egészséges életmód hívei is. Szervezett programok sora szórakoztatja a közép korosztályt és a gyermekes családokat.

Ha a fürdőkúrától felfrissült vendégek kedvet kapnak a sétához, a jó falatokhoz, és a jó borokhoz, akkor irány utcánk végén az egregyi pincesor, ahol számos borozó, borospince es étterem kínálja minőségi borait és ételeit. Kuriózumként kóstolják meg a szomszédos Cserszegtomajon született Cserszegi fűszerest, mely 1995-ben Angliában az év bora címet nyerte. Esténként hangulatos zenés-táncos vacsorán vehetnek részt a szórakozni vágyók.  Az utat a hegyre megtehetik gyalogosan a szőlő táblák között barangolva; a XIII. századi Árpád kori templom mellett elhaladva; vagy a város központjából induló kisvonattal, a Dottóval.   

Az aktív életmód hívei számos sportolási lehetőséget kipróbálhatnak Hévízen és környékén. Lehet az golf, íjászat, nordic walking, tai chi, jóga, aqua-aerobic, sétarepülés, ballon repülés, de a hagyományos sportokat kedvelők is válogathatnak a lehetőségek közül, pl.: tenisz, futás, úszás, lovaglás. A kerékpárutak fejlődésével egyre népszerűbb a kerékpáros turizmus is. Hévízt gyönyörű kiépített út köti össze Keszthellyel, ahol rá lehet csatlakozni a Balatoni Bringakörútra, vagy lehetőség van a Kis-Balaton élővilágának a megismerésére is kerékpárral, képzett túravezető kíséretében.

Nevezetességeink

  • Védett lápterület, véderdő és park
  • Schulhof sétány és a Sétáló utca
  • 1998-ban adták át az új héttornyú Szentlélek római katolikus templomot
  • Egregyen - Hévíz egykor önálló településén - áll a 13. századi Árpád kori templom.
  • A településen áthalad az Országos Kéktúra
  • Egregyi borozók
  • Református-Evangélikus Templom
  • Egregyi Jézus szíve Templom
  • Városháza és a Városháza előtti tér, Nymphae című díszkút
  • Hévíz város Pantheonja
  • Szoborpark
  • Szent András a kereszten
  • Hévízgyógyfürdő és Szent András Reumakórház
  • Halott római katona sírja
  • Történelmi villák